Szőregi Egészségnap

Az Alapítvány támogatásával 2006 óta minden évben megrendezésre kerül az Egészségnap az Orvosi Rendelő szervezésében. A novemberben zajló esemény célja, hogy felhívja a szőregi lakosok figyelmét az egészségmegőrzés fontosságára. Ennek érdekében számos ingyenes szakorvosi szűrővizsgálaton lehet részt venni, olyanokon, amelyek esetében kiemelten fontos a rendszeres, éves szintű ellenőrzés – többek között bőrgyógyászati és nőgyógyászati rákszűrésen, urulógiai vizsgálaton, vércukormérésen, ortopédiai és rheumatológiai szűrésen.

2018. évtől a Szerb utcai rendelő mellett a Tömörkény István Művelődési Ház is csatlakozott a programsorozathoz, s így a hagyományos szűréseken túl az egészséges életmódhoz kapcsolódó ismeretterjesztő előadások is segítik és gazdagítják a prevenciós célt.

Válogatás a korábbi évek média megjelenéseiből:

2012. évi beszámoló
2013. évi interjú
2018. évi tudosítás

Szőregi Rózsaünnep

Szőregi rózsaföld

A szőregi rózsatermesztők minden év júniusában háromnapos programsorozattal ünneplik munkájuk gyümölcsét, az immár Hungarikumnak számító szőregi rózsatövet.

Az Alapítvány és a Kuratórium tagjai lehetőségükhöz mérten igyekeznek minden évben hozzájárulni az esemény sikeres megrendezéséhez.

A Rózsaünnepről bővebben itt olvashat.